"...Vannak napok amikor egyszerűen csak leülsz a székedbe és rezzenéstelen arccal magad elé meredsz. Gondolkozol. Egyszerre a semmin és a mindenen. Érzed, hogy eltölt az üresség érzése. Elindítod a kedvenc zenéd, és csak ülsz. Ezek azok a percek mikor úgy érzed megfagy körülötted a világ s Te magad is egy pillantra. Csak ülsz ott egymagad. Jön néhány korszakalkotó ötleted, amelyeket hirtelen megosztanál mindenkivel. De nem teszed. Ülsz tovább hallgatva a zenét. Azt gondolod úgysem értené meg senki. Ezért csak megfagyasztod magad körül a világot néhány percre. A fejedben egy kis szobába elrejted a világmegváló gondolataid, amelyeket nincs kivel megosztanod, majd a néhány percnek vége. A zene abba marad, Te észhez térsz, esetleg vállat vonsz, és mész tovább a dolgodra, azt várva, hogy majd jön valaki a tieidhez hasonló gondolatokkal, és tesz valamit. De elárulok egy titkot: Senki nem fog jönni. Mert az emberek van hogy leülnek gondolkozni ezen meg azon, de nem fogják megosztani a világgal. Mert mind ugyanarra várunk: hogy majd lesz egy ember, aki időben fel kel a székből, és elmondja azt amit nekünk kellene...."

"Talán az a gond, hogy rossz sorba álltam, amikor osztották a sorsokat..."

"...Tudod még éltem, mindig attól féltem, hogy pokolra jutok. Hogy miért? Mert a rossz emberek oda jutnak nem? Azok akik nagy vétkeket követtek el életük során mind oda kerülnek. Legalábbis azt hittem. Hisz ezt mondja mindenki. Légy jó ember s a mennybe jutsz, vétkezz és akkor a pokol lesz az örök otthonod. Viszont akárhányszor megkérdeztem az embereket, mi számít jónak és rossznak, mitől bűn egy bűn soha senki nem adott egyenes választ. Mindenki csak azt mondta, hogy éljek tisztességes, és becsülendő életet. Sokat gondolkoztam rajta mire rájöttem miért is kaptam minden embertől ugyanezt az egy választ: Ők sem tudták mi a jó és mi a rossz. Foggalmuk sem volt róla, hogy a bűn mitől bűn. De mondaniuk kellett valamit, így azt mondták amitől jó embernek érezték magukat. Mert ez egy érzés nem? Érzed, hogy mikor teszel jót és mikor nem. Mikor vétkezel és mikor nem. Nem lehet felosztani a tetteinket jóra és rosszra. Mert a gyilkos helyesnek gondolja az élet elpusztítását, egy pap pedig helytelennek. Az emberek rangsorolják a tetteiket és a gondolataikat. De vajon Ő mit gondol? Isten. Teremtő. Legyen Ő bárki is, Ő mit gondol ezekről? Rangsorol? Bűntet? Amíg éltem nem találtam rá választ. Így azt tettem amit mindenki. Példás életet éltem, majd meghaltam. Most pedig itt vagyok. Vámpírként élek tovább ebben a világban, és igaz 172 évembe telt de megtaláltam a kérdésemre a választ. Nem juthatunk se a pokolra se a mennybe. Ezek nem azon múlnak ki milyen jó ember. Ez csakis rajtunk múlik. Mi magunk döntjük el, hogy a pokolba akarunk e élni vagy a mennybe. Mert mindkettő itt van. Nekünk csak az a dolgunk, hogy belépjünk valamelyik hely ajtaján......"

Lélek az éjszakában

Lélek az éjszakában

Csábítja a sötét éjszaka,
Ismerős hangon szólitgatja a sarki utca.
Halk léptek hallatszanak a kihalt negyedben,
Törékeny lélek sétált amarra csendben.
Miért járja e lélek oly magányosan az éjszakát?
Talán mert nem szereti a nappal hangos zaját?
Kitagadta a világ minden zúga,
Csak a sötét éjszakában lehet a maga ura.
Ahol nincsenek fecsegő emberek,
S nem néznek vissza rá ítélkező tekintetek.
Megáll a sarki utcai kis templomnál,
Hátát a hideg kőnek döntve pihen meg az omladozó falaknál.
Kezét összekulcsolja, imára készen,
Szemét behunnya hűen.
Elmond egy imát bízva egy szebb másnapban,
De tudja örökké nem hihet egy jobb  holnapban.
Hisz a szavak csak szavak maradnak,
A remény és a valóság pedig ellenkező utakon haladnak.
Hátat fordítva a sarki utca kistepmlomának,
Búcsút int a hitnek és minden imának.
Lehajtott fejjel sétál vissza a sötét negyedben,
Hogy aztán holnap ismét egy kis reményért kijöhessen.
Szép napok, s hitbe vetett remények,
Egy nap talán majd életre is kelnek.
Sarki templom a csillagos éjszaka alatt,
Netán egy éjjel örökre e lélek mögött maradsz?!