"Megkövül a szív, s megkövül a lélek,
Elveszettnek érzi magát minden mi most újra éled.
Sikolya messze száll a távolba,
A végtelenbe nyúló sötétség azonban vissza taszítja.
Nem hallja kiáltását senki,
Mert feltűnését létezésének nem kelti.
Csendben sétál az élet nevű alagútban,
De nem látja egy lélek sem, hogy jelen van.
Hangja elnémul az emberiség zajában,
Így a szó is eltörpül a torkában.
Csak szótlanul halad előre, fejét csóválva erősen,
Mert Ő már tudja azt amit az emberek nem is sejtenek előre:
Halk játék ez az élet,
A szabályok pedig némák, de mégis szépek.
A csend meg hallja,
A kiáltás elnyomja.
Aki meg hallja túléli,
Aki elkiálltja az elveszti..."
