Lélek az éjszakában

Lélek az éjszakában

Csábítja a sötét éjszaka,
Ismerős hangon szólitgatja a sarki utca.
Halk léptek hallatszanak a kihalt negyedben,
Törékeny lélek sétált amarra csendben.
Miért járja e lélek oly magányosan az éjszakát?
Talán mert nem szereti a nappal hangos zaját?
Kitagadta a világ minden zúga,
Csak a sötét éjszakában lehet a maga ura.
Ahol nincsenek fecsegő emberek,
S nem néznek vissza rá ítélkező tekintetek.
Megáll a sarki utcai kis templomnál,
Hátát a hideg kőnek döntve pihen meg az omladozó falaknál.
Kezét összekulcsolja, imára készen,
Szemét behunnya hűen.
Elmond egy imát bízva egy szebb másnapban,
De tudja örökké nem hihet egy jobb  holnapban.
Hisz a szavak csak szavak maradnak,
A remény és a valóság pedig ellenkező utakon haladnak.
Hátat fordítva a sarki utca kistepmlomának,
Búcsút int a hitnek és minden imának.
Lehajtott fejjel sétál vissza a sötét negyedben,
Hogy aztán holnap ismét egy kis reményért kijöhessen.
Szép napok, s hitbe vetett remények,
Egy nap talán majd életre is kelnek.
Sarki templom a csillagos éjszaka alatt,
Netán egy éjjel örökre e lélek mögött maradsz?!